Szép új jövő
Egy 21. századi ökológiailag érett társadalomban a kibocsájtás, a szennyezés, a hulladék szavak szitokszavak. A körforgásos gazdaság egy idealisztikus állapot, megszűnik a hulladékok felhalmozása. Minden technológiai folyamat úgy kerül előzetesen megalkotásra, hogy a teljes folyamat során keletkező melléktermékek nem képeznek hulladékot, csupán olyan anyagok keletkeznek, amelyeket valamilyen módon egy következő folyamatban alapanyagként képes felhasználni. Amely új folyamat szintén nem fog a működése során olyan hulladékot termelni, amely deponálásra kerül, csak újra felhasználásra kerülő anyagok keletkeznek. Valóban idealisztikus állapot. De lehetetlen mindez? Vagy csak nekünk embereknek szükséges a szemléletünket, a természethez való hozzáállásunkat megváltoztatni?
A világ ökológiai rendszerei tökéletesek. Maguk a körforgásos szemlélet hírnökei, „best practice” megoldásai. Mindenki ismeri a mondást: „Az anyag nem vész el, csak átalakul.” Ugyanezt mondhatjuk természettudományos ismereteink alapján az energiára is.
„
. A természetben semmi nem történik, ami nem visszafordítható, vagy nem újratermelődő folyamat. Minden anyagnak, minden folyamatnak van értelme, eleje és vége és azok eredményei, termékei sohasem szennyezésként jelennek meg, csak az anyag, az energia, a szén, a víz körforgása zajlik folyton, szüntelenül.
„
Az emberiségnek sokat kell még tanulnia a természettől, arról, hogyan is lehet a dolgokat ökologikusan csinálni. Mindenesetre évmilliók, akár évmilliárdok óta működnek élő ökológiai rendszerek a Földön, tehát semmiképpen sem mondhatja az ember, az emberiség, hogy a feladat lehetetlen. Csupán meg kell találni azokat a módokat, technikákat, szemléletet, amelyekkel az ember és a természet szimbiózisban, egymás zavarása nélkül képes működni.
A jelenlegi ökológiai válság és társadalmi, valamint szüntelen gazdasági válság megmutatta, hogy az az irány, amit ma az emberiség vett, nem jó. Változtatnunk kell. Mindannyiunknak. Nemcsak az amerikaiaknak vagy európaiaknak, vagy kínaiaknak, vagy afrikaiaknak, mindenkinek.
És mindezt együtt, kölcsönösen segítve egymást volna szükséges megtenni. Ugyanis az erőforrások végesek. A létszám egyre nő, az igények egyre nőnek. Sodródunk a fenntarthatatlanságban, már fél év alatt el vagyunk képesek fogyasztani az egész évre a Föld ökológiai rendszerei által ingyen adott ökoszisztéma szolgáltatásokat. Ezzel lerontjuk azokat az ökológiai rendszereket, erdőket, a talajt, a tengereket és azok élővilágát, az ivóvizet, amelyek a megélhetést biztosítják minden Földlakó ember számára. Vagyis ezzel a túlhasználattal saját magunk alatt vágjuk a fát és nem tudjuk, mikor „reccsenünk” a mélybe.
Célunk, az energiaszegénység felszámolása.
Kevés olyan technológiát, metódust ismer jelenleg az emberiség, amely alkalmas lehet az „ökokompatibilis” jelzőre, minősítésre. Mi hiszünk abban, hogy a hangyasavas energiatároló rendszerünk egy azok között a jövőmentő technológiák, módszertanok közül, amelyek képesek a világ társadalmainak átformálására, az energetikai rendszerek átalakítására, az emberek szemléletének és fogyasztási szokásainak a megreformálására. Nekünk a küldetésünk ez, szeretnénk, ha a szabadalmaztatott találmány minden ember jólétét és egyben jövőbiztos jóllétét is jelentené.
Ehhez az új világot mi RK-X-esek az energiaszegénység valamint az éhezés felszámolását, a javak igazságos elosztását, az energia demokráciát nagyléptékben támogató technológiát adjuk a világ számára. Ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy mindenki képes legyen ónállóan megtermelni akár a saját szükségleteinek jelentős hányadát. Amit meg nem sikerül, azt képes legyen a közösséggel együtt elcserélni és ezzel hozzájutni minden lényeges szükségletéhez.
Az élet minden megszületett ember számára alapjog, nemcsak az élelemhez, de megfelelő oktatáshoz és szociális javakhoz is hozzá kell jutnia minden Földlakónak. Ha észszerűen használjuk a Föld erőforrásait, akkor azok az ökológiai fenntarthatóság mentén el kell tudják látni az emberiséget és benne minden egyes embert az alapjogként biztosított javakkal.
Ez tehát a cél, amiben úgy hisszük, az RK-X egy lépés a jövő fenntarthatósági közösségi társadalma és a benne megfogalmazott célok elérése irányába.